A Málna PC egy 10 darabos micro:bit készletet adományozott laborunk számára.
Bori és Robi tehát egy új társat kap, Málna személyében!

Ezt a csomagot a március 9-i műhelyfoglalkozásunkon már használatba vettük.
Málna csomagunk most Tata felé veszi az útirányt, ahol az Eötvös József Gimnázium diákjai fogják használni, illetve a március 22-én a református iskolák tanárainak szervezett fizikai szakmai napon lehetőség lesz arra, hogy a tanárok a gyakorlatban is kipróbálhassák a lehetőségeit.
Köszönjük szépen a Málna PC támogatását!
Az Arm Hungary társadalmi felelősségvállalás keretében nagy hangsúlyt fektet a felnövekvő generáció oktatására. Technológiai cégként fontosnak tartjuk, hogy a tanulók megismerkedjenek a jövő technológiáival és az ezek mögött rejlő tudományos és gyakorlati alapokkal. A micro:bit, melynek az Arm által fejlesztett processzor a szíve, egy tenyérnyi, olcsó kis számítógép melyet világszerte sikerrel használnak az oktatásban. A módszer játékos, kreatív és interaktív módon segít közelebb hozni a gyerekhez a digitális világot és a programozást.