A botorkálásról

A „Micro:bit botorkálás” nevű programot az NJSZT Közoktatási Szakosztálya, valamint az ELTE T@T laborja indította el 2017. októberében. A kezdeményezés célja, hogy a BBC micro:bit eszköz (ha csak átmeneti használatra is),  minél több iskolába eljuthasson, hogy a diákok játékos programozási/kódolási tevékenységeken keresztül megismerhessék, kipróbálhassák az eszközben rejlő lehetőségeket, ezzel is fejlesztve az informatikai gondolkodásukat.

Kezdetben két micro:bit csomagot vásároltunk (10-10 db eszközzel), amelyeket elindítottunk a programban részt vevő iskolák között. Az iskolák az eszközöket díjtalanul használhatták (kezdetben 2-3 hét, most már 4 hét időtartamig). Az egyetlen elvárás az iskolák felé az, hogy a kipróbálási időszak után az eszközöket postán kell továbbítaniuk a következő iskolába, illetve a használatról egy rövid beszámolót kell elkészíteniük. A programba folyamatosan várjuk az iskolák jelentkezését.
2018. márciusában a micro:bit hazai forgalmazója (Málna PC) adományozott egy csomagot a program számára. 2018 májusában pedig az eszköz processzorát gyártó ARM cég hazai irodája 20(!!!) csomaggal bővítette a programot, így jelenleg 23 micro:bit csomagot használunk folyamatosan az iskolákban, amely nem kis szervezési feladattal jár.

2019-ben elindítottunk egy speciális, GAME ZIP 64 osztálytermi készletet is a micro:bit botorkálás program keretében. 

A GAME ZIP 64 készletet a Hi-Tech alapítvány, a micro:bit lapkákat és kiegészítőket a Kitronik magyarországi képviselete a PI-SHOP (https://www.pi-shop.hu/) bocsátotta rendelkezésünkre.

Ez a speciális készlet a következő eszközöket tartalmazza:

  • 10 db :GAME ZIP 64 kontroller
  • 10 db micro:bit védőtokban, elemtartóval
  • 32 db tölthető AA elem a GAME ZIP kontrollerekhez
  • 3 db elemtöltő (12 db elem szimultán töltésére)
  • 10 db USB kábel

A kontroller segítségével még látványosabb, élvezetesebb játékprogramokat készíthetnek a diákok. A kontrolleren többek között  8×8-as RGB LED mátrix, 4 gomb az irányításhoz (fel, le, jobbra, balra), 2 tűz (fire) gomb, 1 db rezgőmotor és a hangok megszólaltatásához egy buzzer (zümmer) található.

A csomag igénylését azon iskolák számára ajánljuk, akik már tapasztalatot szereztek a micro:bitek programozásában és szeretik az új kihívásokat.

Ez a készlet is 1 hónapig lehet az iskolákban, utána tovább kell postázni azt a következő iskolába (vagy ha van rá mód személyes átadás is lehetséges).

2019-ben programunk felkerült az EDISON 100 listájára.

Az Edisonplatformot a Bridge Budapest Egyesület hívta életre 2019-ben, hogy ezzel is katalizálja az üzleti szereplők és a társadalmi hasznosságú kezdeményezések egymásra találását. Az a céljuk, hogy a gyerekek jövőjével foglalkozó civil, piaci, tudományos és oktatási szereplők jobban összekapcsolódjanak, összegyűjtsék a jó gyakorlatokat, amelyekből érdemes tanulni, új tudást hozzanak létre, valamint fejlesszék a gyerekek és felnőttek gondolkodását.